2012. július 12., csütörtök

Beszámoló a REGINA Kert nyílt szakköréről – 2012. június 12.

2012 június 12-én kitárta kapuit a gödöllői REGINA Kert, és széles nyilvánosság előtt tartotta utolsó Kertbarát nyílt szakkörét.
A Kertbarát szakkör része a Szent István Egyetem - Környezet és Tájgazdálkodási Intézete által indított Térségi Iskolakert Programnak,amelykét szálon indult el:

• a REGINA Alapítvánnyal együtt létrehoztunk egy közösségi tanulókertet 2012 tavaszán. Tanulókertünk célja egy átmeneti kert-próbához helyszín és segítség biztosítása az iskolakertben gondolkodó iskolák számára, mielőtt saját kertjüket elindítanák (Kertbarát szakkör a- REGINA Alapítvány kertjében)
• a gödöllői és a környékbeli iskolák (öko-iskolák) iskolakerti kezdeményezéseit és hajlandóságát vizsgáljuk, és támogatjuk ilyen irányú szándékaikat, valamint összekötjük őket a tapasztalatcsere lehetőségének érdekében

A Kertbarát szakkörhöz idén tavasszal a Török Ignác Gimnázium diákjai kapcsolódtak. Az első kísérleti év célja az volt, hogy kipróbáljuk, hogyan lehetne a kertművelést olyan iskolai programba bekapcsolni, ahol erre a tantárgyi órakeret nem ad lehetőséget. A szakkör foglalkozásain közösen létrehoztunk és műveltünk egy organikus veteményeskertet valamint telepítettünk egy fiatal gyümölcsöst vadalma és vadkörte magoncokból, amik a gödöllői tájfajták megőrzésére lesznek hivatottak.

A kertet a nyár elején beneveztük a Közösségi Tanulókert-Hálózatba is. A nyílt szakkörön a féléves tapasztalatainkat kívántuk tágabb körben megosztani a térség többi iskolájával, illetve a város vezetőivel. Már a meghívások során is nagy nyitottságot tapasztaltunk az iskolakert téma iránt, többen is jelezték, hogy szívesen próbálkoznának hasonló tevékenységgel a következő tanévben.

A félév során ez volt az első olyan szakkör, ahol zuhogott az eső, ennek ellenére mégis szép számmal megjelentek az érdeklődők, több térségi iskola pedagógusai is.

Szerencsére a REGINA Alapítvány egyik termének védelmében meg tudtuk tartani a kis beszámolókat. A kertben „a répák és a krumplik pedig örvendeztek az égi áldásnak”…

A rendezvényt Gödöllő város alpolgármestere, Tóth Tibor nyitotta meg, kifejezve elismerését a REGINA Kertben folyó munka iránt, és reményét, hogy a kezdeményezés városszerte követőkre talál majd. Kiemelte a kertben zajló példamutató munka fontosságát a mai nehéz gazdasági környezetben, ahol minden emberléptékű, önellátó és helyi kezdeményezésre nagy szükség mutatkozik, és szerencsére erre egyre nagyobb nyitottság mutatkozik a társadalomban.

Meghívott vendégünk volt Szabadkai Andrea is, a NAKVI munkatársa, aki az MNVH III. szakosztályának kezdeményezéseit mutatta be egy érdekes vetített képes előadásban. Beszámolt az aktuálisan futó nagyobb programokról, köztük a REGINA Kertet is érintő Közösségi Tanulókert-Hálózat létrehozásáról és működtetéséről is. A Közösségi Tanulókert-Hálózat célja a magyarországi tájfajták megőrzése, a közösségi tudás átadása és a közösségi tevékenységek újjáélesztése. A hálózatnak júniusban immár 28 csatlakozott tagja volt országszerte. A csatlakozáskor minden tanulókert vállalta, hogy évente 4 tudásátadó rendezvényt szervez, melyek minden érdeklődő számára nyitottak, és az MNVH honlapján meghirdetésre kerülnek. Andrea meglátása volt, hogy egy hasonló kertbarát szakkör városi szinten is meghirdetésre kerülhetne, nem csak egyes iskolákhoz kötődve. Ennek érdekében megpróbálunk városi összefogást mozgósítani.

A helyszín erre a célra akár adott is lehet ugyanitt a REGINA Kertben, mivel Fábián Bertalan, a Török Ignác Gimnázium igazgatójának beszámolójából kiderült, hogy a kertészkedést jövőre már a saját iskolaudvarukon kívánják megvalósítani, hogy jobban szem előtt legyen a többi gyerek számára is, és esetleg egyéb tantárgyak keretében is használni tudják az oktatás élőbbé tételéhez. Berci bácsi hangsúlyozta, hogy ő mint iskolaigazgató a kertművelés helyét az oktatásban valahol a REGINA Kertben átadott játékos kertbeszoktatás és a gazdasági hasznot is termelő mezőgazdasági tevékenység között érzi, ahol a gyerekekbena termelési folyamatok elsajátítása közben a pozitív hozzáállás is kialakul. Igazgató úr irodalmár énje is megmutatkozott, amikor Jókai Mór remekbe szabott kertleírásait emlegette, és az általa nagyra becsült egykori miniszterelnökünk, Andrásfalvy Bertalan Kert-Magyarország terveit, mint újra perspektivikus irányt.

A beszámolókat Mátyás Izolda /SZIE-Környezet és Tájgazdálkodási Intézet/, a szakkör vezetőjének összefoglalója zárta a REGINA Kertben zajló Kertbarát szakkör féléves munkájáról. A szakkör ötletét az a felismerés adta, hogy a mai gyerekek egyre inkább egy virtuális világban nevelkednek, idejük nagy részét számítógép előtt töltik, ezért nagyon fontos minden olyan élmény számukra, ami a valósággal, a természeti folyamatokkal köti őket össze, legyen az kirándulás, erdei iskola, vagy éppen iskolakert. Az iskolakert előnyeként említette, hogy az nem egyszeri alkalmat jelent egy diák életében, hanem egy folyamatos tapasztalást, melynek során kialakul benne egyfajta környezeti és szociális érzékenység és nyitottság. Az iskolakert nem csak a termelésről kell szóljon manapság, ugyanolyan hangsúllyal meg kell jelennie benne a környezeti kultúrára való nevelésnek is.

A szakkörön idén 5 diák vett részt, heti rendszerességgel. A gyep feltörésétől kezdve a termés betakarításáig minden fázisát átélhették a kert történéseinek, aktívan belefolyva a gondozásába. A közös délutánokon egy kis elméleti hátteret is tanultak mindig a gyerekek az éppen aktuális organikus kertgondozási eljárásokról, amiről egy összeállított kisokost is kézbe kaptak, majd ki is próbálhatták gyakorlatban a tanultakat.

A diákok nagy lelkesedéssel vettek részt minden munkában, és nagy örömmel kóstolgatták a saját termesztésű ízletes zöldségeket. Különös élmény volt számukra, hogy a Nemzetközi Növénynapon az iskolában rendezett kertvendégségen megkínálhatták tanáraikat,diáktársaikat is a saját retkekkel és zöldhagymákkal díszített szendvicsekkel, és a szakkörön közösen készített bodzaszörppel.


Az előadások végeztével az eső is szerencsére alább hagyott, és a bátor hallgatóság kivonult a kertbe, ahol megnézhette élőben kerti munka tanév végi eredményétés a szakköri életképekből rendezett kis kiállítást. A tervezett közös betakarítást és főzőcskézést elmosta a rossz idő, de hagymás-retkes zsíros kenyeret és bodzaszörpöt itt is mindenki kapott.

 

Ezután vette kezdetét a Pécsről érkezett IME (Interregionális Megújuló Energia Klaszter Egyesület) Barkács Műhelye, ahol napenergiás gyümölcsaszaló készítése volt a kitűzött célunk, Somogyvári Imre vezetésével. A fúró- faragókat esernyők alól bombáztuk kérdéseinkkel és elismeréseinkkel, és ahol tudtunk bekapcsolódtunk a munkába. A nap végére el is készült a látványos kis építmény, amit már az idei gyümölcstermés beérésekor ki is szeretnénk próbálni.

Köszönet minden résztvevőnek, reméljük hasznos délutánt töltöttek velünk, és a látott, hallott ötleteket tovább tudják vinni és sokszorosítani a világban!

Szerző: Mátyás Izolda / Képek: Milánkovics Kinga